„Azok, akiket embertársaik nem érdekelnek, a legnagyobb nehézségekkel küzdenek az életben, és a legnagyobb akadályt jelentik mások számára”

„Az embernek önmagáról és az élet feladatairól alkotott téves véleménye előbb-utóbb beleütközik a valóság heves tiltakozásába, ellenvetésébe”

ALFRED ADLER

A vezetői munkában a szakmai, szakértői feladatoknál lényegesen hangsúlyosabb az emberekkel, azaz a csapatával való munka és bánásmód. Személyisége közvetlenül befolyásolja a munkatársak érzelmi viszonyulását, értékrendjét, motivációját, a változásokhoz való viszonyulását, ezáltal a teljesítményét is. A vezető személyisége meghatározza a vállalati kultúrát, kiemelkedő hatással van a szervezet eredményességére. Ahhoz azonban, hogy egy vezető képes legyen a kollégáit valóban hatékonyan vezetni, először önmagát kell behatóan megismernie. Tisztában kell lennie a saját működésével, ismernie kell a fejlesztendő és kiaknázható tulajdonságait, tudnia kell, hogy viselkedése, kommunikációja milyen hatást vált ki az emberekből. A jó emberismeret, az emberekkel való eredményes munka minden esetben az önismerettel kezdődik.

ERRŐL LESZ SZÓ

● A viselkedés mozgatórugói
● Alapvető emberi szükségletek
● Motiváció
● Viselkedés stresszhelyzetben, konfliktushelyzetben 
● Személyiség és kommunikáció
● DISC viselkedési típusok rendszere
● Egyéb személyiségtipológiák

● Erősségek, fejlesztendő területek, vakfoltok
● 
Érzelmi intelligencia, empátia
● Együttműködés kialakítása
● Reziliencia
● Érdekesség: A sötét triász – nárcisztikus, machiavellista, pszichopata

● Tesztek, önértékelő kérdőívek
● Fejlődési irányok kijelölése

A résztvevők önmaguk jobb megismerésén keresztül megértik mások eltérő viselkedésének legfőbb okait, képessé válnak felmérni a saját tetteik és szavaik következményeit és a mások részéről várható reakciókat. Megismerik az alapvető emberi szükségleteket, megértik a motiváció, a stressz- és konfliktuskezelés egyéni különbözőségeit, és ezek teljesítményre gyakorolt hatásait. A vezetők és a munkavállalók a munkahelyen és a magánéletben is jól használható muníciót kapnak az eltérő személyiségek hatékony kezeléséhez, az egyének és csapatok közti jobb együttműködés kialakításához. A tréning biztos alapokat ad a saját fejlődési irányok meghatározásához, a későbbi soft skill tréningeken való részvételhez is. 

A megfelelő önismeret eredménye:

Javul az együttműködés, a kommunikáció, a problémamegoldás, a stressz és a konfliktusok kezelése, tudatosabbá, nyitottabbá, a fejlődésre elkötelezettebbé válnak az egyének. A megfelelő önismerettel, és emellett a fejlődés iránti elkötelezettséggel rendelkező egyének a teljes szervezeti kultúrára és így a szervezet teljesítményére, eredményességére is kiemelt hatással vannak. 

Tréningeket elsősorban az IWS Solutions szervezésében tartok. 
Ajánlatért kérem, keresse Molnár Fruzsina tréning menedzsert!